Prológus

Az első gimis évemnek már vége. Megismerkedtem az új osztálytársaimmal és köztük valakibe bele is szerettem. Yoongi… aww… Igaz, hogy nem valami kedves, de szeretem a rosszfiúkat. Én is egy vagyok közülük, szóval tudom milyen az ilyen. Ezért is vagyok vele ilyen jóban. Mi vagyunk az osztály rosszfiúi, akik folyton együtt lógnak, a legjobb haverok és elválaszthatatlanok. Van egy tánccsoportunk is, ahol mi vagyunk a tanárok. Imádunk táncolni. Na de ez most nem is lényeg. Itt probléma van… hogy az elválaszthatatlan párosból én többet érzek a kelleténél. Igen, bevallom, vannak ferdehajlamaim, már azon is gondolkoztam, hogyan mondjam el neki. Hmmm… Holnap találkozóm van vele a parkban a szökőkútnál. Lehet, majd akkor elmondom. Nagyon izgulok. Ő a legjobb fiú barátom és én is neki. Mikor ezt elmondta nekem… a szívem gyorsabban vert a kelleténél és mondtam, hogy ő is nekem. Nem tudom mikor, miért és hogyan szerettem bele, először nem is értettem, meg az érzés is új volt nekem, de nem filóztam rajta sokat, inkább elfogadtam a tényt. És tudom, tisztában vagyok vele, hogy szeretem. Magamnak is bevallottam.

Csak fekszek az ágyamban, arra várva, mikor alszok már el. Az oldalamra fordulok és megpillantom az éjjeli szekrényemen a Yoongitól kapott fotót szülinapom alkalmából, amin ő vigyorog, szivet mutatva kezével. Annyi gondolat fut át az agyamban. Mégis milyen lenne, ha itt feküdne mellettem? Hagyná, hogy átkaroljam apró derekát, és kiflibe feküdjek vele? Érezhetném finom illatát, miközben hozzábújok. Ahh… annyira jó lenne… Aztán bevallaná nekem, hogy szeret, aztán mondanám, hogy én is őt… és… és… összejönnénk és megízlelhetném a mocskos, apró mégis édes ajkainak ízét… úgy megharapnám… aztán milyen lenne megízlelni hófehér bőrét a nyakán néha megszívva picit. Istenem. Arrébb nézek a fénykép mellett lévő órára, ami 00: 00-át mutat. Mostmár aludnom kéne… de ahogy egyre jobban fantáziálok róla, a farkam is egyre keményebb. Úristen. Nem akarok előtte fáradtnak tűnni. De a merevedésem miatt nem tudok aludni. Valahogy le kell higgadnom. Felülök az ágyamon és egy kis nyüszítés szerű hang hagyja el az ajkaimat, persze csak halkan. Felállok és elindulok a fürdőszoba felé, hogy egy forró zuhany közben enyhítsek állapotomon. Benyitok a fürdőbe, megfordulok és bezárom az ajtót. Torkomat egy nagy szenvedéllyel teli sóhajtás hagyja el. Megfordulok, aztán a csapnak támaszkodva bámulom magamat a tükörbe. Eszembe jut Yoongi, ráharapok az alsó ajkaimra, amit észreveszek a tükörben és elkapom a fejem a tükörtől. Hirtelen egy kellemes borzongás járja át testemet, még a szememet is lehunytam. Eltávolítom magamról alsógatyámat, amibe eddig voltam és belépek a zuhany alá.

Megnyitom a csapot és érzem, ahogyan fentről hullik rám a melegvíz. Nagyon jólesik az érzés. Kezemet végig futtatva hasamon egyre lejjebb haladok, végül rámarkolok péniszemre és elkezdem mozogatni rajta a kezem. Yoongit képzelem magam elé és máris halk nyögések hagyják el ajkaimat. Nem is kell olyan sokáig csinálnom, ugyanis már érzem a végét. Már az egész testem remeg, és kellemes borzongás jár át engem, és máris kezembe élveztem. Nekidőlök a zuhanyzó falának és sóhajtok kettőt-hármat jó mélyen és lecsúszva a zuhanyzó falán, leülök. Még mindig sóhajtozok. Számat szétnyitva, fejemet hátra döntöm, és szemeim lehunyom. Gondolataim még mindig Yoongi körül forognak. Én nem tudom mi lesz a jövőben, de nagyon meg fogom BASZNI!!! Veszek egy mély lélegzetet, fejemet lehajtom, szemeim kinyitom és a számat is, becsukom. Felállok, egy kicsit tusolok még, aztán kiszállok a zuhanyzóból és megtörülközök. Fehér törülközőm a vékony csípőm köré tekerem, és visszamegyek a szobámba. Veszek fel egy sötét alsónadrágot és visszafekszek az ágyba. Én SZERELMES VAGYOK, de úgy, mint még soha senkibe! Ilyen érzést még senki iránt nem éreztem… ennyire erős kötődést. Még egy lány sem váltott ki belőlem ilyesféle állapotot, amibe most vagyok. Ilyen érzéseket sem produkáltak ki belőlem! Annyira boldog vagyok! Addig bambulom a plafont, amíg ezekkel, a gondolatokkal a fejemben el nem alszok.

- Bííp, bííp, bííp… - szólal meg az ébresztőm 11: 30-kor, amire nagyon sóhajtok, ugyanis nehezen szoktam felkelni. Mire megbékélek a gondolattal, hogy már megint reggel van, lenyomom az ébresztőt. Morgok egy kicsit miközben a fejemre rántom a párnámat, mert nem akarok felkelni. De tudom, hogy ma Yoongival van találkozóm. Elvigyorodok és felkelek boldogan. Ülök az ágyam szélén és összeborzolom a hajamat a kezemmel. Nyújtózkodok egyet és odamegyek az ablakhoz, hogy széthúzhassam a függönyöket. Gyönyörű szépen sütött a nap és még meleg is volt. Szóval nem lesz ma rossz idő. Tök jó! Felkapok egy sötét felsőt és lemegyek a konyhába, ahol anya már vár a reggelivel és az ebéd is lassan elkészül.

- Jó reggelt Hope! – szólt hozzám édesanyám, akinek az arcára kiült a meglepettség, mert nem szoktam ilyen korán és boldogan a konyhába menni reggelente.

- Szia anya! Látom, csináltál nekem reggelit, köszönöm! – mosolyogtam vissza rá, amit ő csak azzal nyugtázott, hogy rám vigyorgott, rázta a fejét, a jobb kezét a csípőjére tette és kuncogott, majd visszatért az ebéd főzéséhez. Még én is kuncogtam egy kicsit és leültem reggelizni. Általában melegszendvicset csinált nekem anya, aztán egy kis müzlit szoktam enni, de azt jobban szeretem én csinálni, úgyhogy anya csak kikészíti nekem a müzlit és a tejet, a többi meg az én dolgom. A szendvicseimet már megettem, szóval egy másik tányérba elkezdem kiönteni a tejet… nézem… nézem… és eszembe jut róla Yoongi… az a fehér bőre… ahhh… már nem kell sokáig várnom, és megint láthatom. Úgy várom már!

- Hope, jól érzed magad? Már pár perce csak bambulsz és olyan vörös lett az arcod! Hmm… csak nem szerelmes vagy és eszedbe jutott az illető? – zökkentett ki édesanyám a képzelgésemből. Megijedtem tőle, így hirtelen és pesze azonnal tiltakozni kezdtem.

- NEM NEM NEM!!! Dehogy is! Nem vagyok szerelmes senkibe! Anyaa! – jöttem zavarba hirtelen, és már azt sem tudtam, mit csináljak hirtelen. Anya odasétált mellém és megborzolta a hajam és azt mondta

- Jól van! – és vigyorgott rám, aztán visszasétált. Én felálltam az asztaltól és berohantam a szobámba otthagyva a müzlit és a tejet. Becsuktam a szobaajtót és arcal lefelé, rávágtam magamat az ágyra, és lányt meghazudtolóan kezdtem el sikítozni és sikonyálni a párnámba, a lábaimat össze-vissza rángatva.

- Jól van Hope, le kell nyugodnod! – beszélek magamhoz, majd egy nagyot sóhajtok a párnámba, és felülök az ágy szélére az ablakkal szembe, ahol a nap az arcomba süt. Hátrahajtom a fejemet és beletúrok a hajamba, ajkaimat szétnyitva tartva, majd felállok, elsétálok a szekrényemhez, kinyitom és elkezdek azon gondolkozni, vajon mit is vegyek fel? Hmm… fogalmam sincs… sietnem kéne, nem pedig órákat keresgetni, meg próbálgatni a megfelelő göncöt. Na jóó. Most az egyszer kikapom a szekrényemből azt, amit legelőször meglátok, jó lesz ez így is. Nem szenteltem túl sok időt az öltözködésnek, már mentem is fürdőbe a tükör elé, hogy megigazítsam a hajamat. Mikor kész voltam vele már mentem is ebédelni… ugyanis én azt hittem, meg úgy is éreztem, hogy kevés időt szántam mindenre, hogy gyors leszek. Aztán közben csak úgy elrepült az idő. Szóval gyorsan lefutottam a konyhába, ahol anya megcsinálta nekem az ebédemet, és egy cetlit hagyott mellette, rajta nekem szóló üzenetet hagyva. Ahogyan mindig is szokta.

„Drága egyetlen kicsi fiam!

Elmentem a boltba, hogy beszerezzek pár dolgot.

Addig megcsináltam neked az ebédet és tudom,

hogy mire hazaérek te, már nem leszel itthon,

szóval kérlek, ha elmész, zárd be az ajtót.

Puszi: Anya

Hmm… ezt a cetlit rakhatom a többi közé, amiben szintén ugyanez a szöveg van, több-kisebb változással. Igazából szeretem, ha üzenetet hagy, és mindig válaszolok rá egy szócskával.

Megettem és elindultam. Azon gondolkozok útközben, hogy mégis hogyan mondjam el neki, és vajon hogyan fogja fogadni, vagy mi lesz a reakciója rá? Nagyon beparáztam, lehet, hogy mégsem ma közlöm vele, pedig túl akarok esni rajta végre. Mindegy… lesz, ahogy lesz. Már a park bejáratánál vagyok, és megpillantom Yoongit. Hirtelen furcsa érzésem lett, a gyomromban is repkedtek a pillangók, éreztem, és a víz is levert… nem, nem a melegtől… tőle. Félek, és izgulok és örülök egyszerre, ahh… de szar. Vagy jó? Nem tudom eldönteni. Folyamatosan őt figyelem, amit észrevett, meg engem is, hogy végre megjöttem, és láttam, hogy mosolyog és integet nekem, hogy menjek oda. De ki az a lány mellette?

- Szia Yoongi! – üdvözöltem őt kissé remegő hangon. Féltem, mert mi van, ha az a lány esetleg a barátnője? Nem szokott csajozni tudtommal, annyit lógok vele, na meg ideje se lenne rá. De akkor is, azaz érzésem…

- Sziaa Hoseok! – üdvözölt engem széles vigyorral az ajkain, majd folytatta – Szeretnék bemutatni neked valakit, - mihelyst ezt kimonda én már tudtam is a másik felét, ettől nagyon féltem. – Ő itt a barátnőm, Hyemi. Tegnap jöttünk össze és neked akartam először elmondani. – mosolygott továbbra is rám.

- Sz-szia Hyemi. Én Hoseok vagyok, Yoongi legjobb „barátja”. – néztem a lányra, és alig bírtam visszafogni magam, hogy ne sírjam el magamat előttük… Egy világ dőlt össze bennem, abban a pillanatban… lehet, hogy megpróbáltam visszafogi magam, hogy ne sírjak, de a szemeim könnybe lábadtak, ami nekik is feltűnt.

- Hoseok? Valami baj van? Elfehéredtél, és egyre rosszabbul nézel ki… a szemeid is… - nem hagytam, hogy Yoongi befejezze a mondatot, mert nem bírtam ott maradni velük és tovább folytatni magamban a fájdalmat.

- Yoongi, nin..nincsen semmi bajom, de azt hiszem én megyek, mert… mert… ahh… hagyjuk, sziasztok! – és otthagytam őket, mert már a határaimat feszegettem, és Yoonginak tutira feltűnt, hogy valami bajom van, túl jól ismer, kérdezősködni fog, mert ahogyan én ismerem, addig nem hagy majd békén, amíg nem tudja meg.

- Hé! Hé Hoseok ne hagyj… - és nem hallgattam meg Yoongit, csak a távolból hallottam, hogy utánam szól, de én villámsebességgel távoztam, és fordultam ki a park kapuján balra. Útközben találtam egy kisebb parkot, és ott egy padot, hogy leülhessek.

Megszólalt a telefonom. A kijelző Yoongit írta ki. De én nem veszem fel a telefont, most biztosan nem! Inkább végignézem, ahogyan hív, és így is tettem. Ahogy néztem a kijelzőt… a nevét és a kijelzett képet alá, nekem ennyi volt. Láttam, hogy hív, de nem vettem fel neki. Nagyon rosszul éreztem magam, nem tudom, mihez kezdjek most. Nem ő tehet erről, de akkor is… ebben a pillanatban bőrömön végigfolyt egy jókorára nőtt könnycsepp, és ezt a kis könnycseppet egy egész sereg követte. Szipogtam, sírtam a kezembe temetkezve, hüppögtem… mi jöhet még? Így is bőgök egy parkban, és az előttem elsétáló emberek jól meg is néznek… remek. Mégis honnan ismeri azt a Hyemit? Miért most kellett összejönniük? Keserves sírásomból és szomorúságomból hirtelen tört elő a düh. Ideges lettem. Kezemet ökölbe szorítottam, majd a sírásomból felnézve kimondtam magamban – El fogom távolítani azt a Hyemit… nem állhat az utamba… elég! – és ezzel megint megszólalt a telefonom. Yoongi már másodjára hív engem. Kinyomtam és hazasétáltam.